VISSZA Egész hétvégés gasztrotúra a Konyhakiállítás Samsung Nagyszínpadán

Egész hétvégés gasztrotúra a Konyhakiállítás Samsung Nagyszínpadán

Gasztronómia
2024. 02. 22
Egész hétvégés gasztrotúra a Konyhakiállítás Samsung Nagyszínpadán

Az ország legnagyobb konyhai témájú eseményén kihagyhatatlan programokkal is készülünk a tengernyi pompás konyha- és étkezőbútor, gép és eszköz mellett. A Konyhakiállítás Samsung Nagyszínpadán sztárséfek és gasztrobloggerek mutatják be tudományukat – kortalan klasszikusok, egészséges fogások és progresszív kreációk készülnek március 1-3. között a Budapest Arénában.

Velünk lesz a Michelin kitüntetésben részesült Villa Kabala és az Év Fiatal Séfje, Kiss Zaida, a BOOOK Kiadó legnépszerűbb gasztro könyveinek szerzői – Ambrus Éva, Andrejszky Zoltán, Bernáth József, Cserháti Tamara, Csizmazia László, Gáspár Bea, Iklódi Dóri és Vári Dávid –, a HVG Könyvek szerzői közül pedig Sárközi Ákos, Horváth Judit és Kiss Döníz osztanak meg tippeket, trükköket és praktikákat a látogatókkal. És ez még nem minden, Fellegi Szilvi food stylist, Pikács Árpi a Nosaltytól, Tarjányi András steak mester és Bíró Botond Boldizsár is velünk tart a tavasz első hétvégéjén. Addig is olvass tovább, mutatjuk a napi menüket!

Március 1. / Péntek / Food styling, csillagos meglepetés, egészséges tortilla, töltött káposzta, perzsa szerelemtorta

A Konyhakiállítás izgalmas színpadi programsorozatát Fellegi-Penyigei Szilvia indítja food styling előadásával pénteken 10:30-kor. Nem csupán az ételdekorálás művészetének világába kalauzol bennünket, hanem konkrét eszközökkel, praktikus tanácsokkal is készül, melyek alkalmazásával gyakorlati bemutatóján a szemünk előtt válik egyszerű hummusz tálból valóságos költemény.

Fellegi-Penyigei Szilvia, food stylist 

A szigligeti Villa Kabala 2022-ben került be a Michelin Guide-ba Tányér jelöléssel, 2023-ban pedig zöld csillagot kapott. 12 órától Szabó András séf és Fölföldi Péter társalapító-tulajdonos mesél a mesébe illő étteremről, és egy különleges fogást is készítenek, mely méltón közvetíti a Villa Kabala étoszát meghatározó alapanyagközpontú megközelítést.

Villa Kabala, Terják Petra, Szabó András, Fölföldi Péter

13 órától Ambrus Éva, a Manó Menü alapítója mutat gyors, finom, egyszerű és egészséges receptötleteket tortillalapból. Ambrus Éva immár négy könyv szerzője és társszerzője, melyek nagy népszerűségnek örvendenek: Anya, kérek még! Hozzátáplálás egyszerűen című könyvének bővített kiadása például elnyerte Az Év Könyve 2023 díjat Gasztronómia kategóriában.

Ambrus Éva, a BOOOK Kiadó szerzője

14 órától Gáspár Bea ragad fakanalat – töltött káposztát készít kapros-paradicsomos szósszal. Bea szakácskönyveinek sikere abban rejlik, hogy minden sorukat őszintén írja. Azt mutatja be, hogyan főz: szívvel-lélekkel, minden egyes percét kiélvezve. Az ő szavaival “a gasztronómia nemcsak az evésről szól, hanem a közös ünneplés boldogságáról és arról, hogy milyen jó érzés az embereknek valami különlegeset adni és örömet szerezni. A töltött káposzta ezernyi változatából nekem a szabolcsi a kedvencem, amiből a legjobbat nyíregyházi barátnőm, Vali édesanyja készítette. Nálunk ünnepi alkalmakkor biztosan van az asztalon.”

Gáspár Bea, a BOOOK Kiadó szerzője

Cserháti Tamara igazi perzsa szerelemtortával édesíti meg a péntek délutánt 15 órától. A legenda szerint egy perzsa hercegnő reménytelenül beleszeretett egy hercegbe. Azért, hogy a férfi engedjen a varázsának és viszontszeresse, úgy döntött, hogy megbabonázza őt egy szerelmi bájitallal átitatott varázskaláccsal. Így született meg a perzsa szerelemtorta. Ez a csodálatosan puha, rózsaillatú, vajas torta frissen őrölt kardamommal és mandulaliszttel készül, a tetejét citromos cukormázzal, tört pisztáciával és rózsaszirommal díszítik. “Korábban nem szerettem a parfümöt idéző édességeket, de amikor Izraelben megkóstoltam a rózsavízzel ízesített epres malabit, engem is elvarázsolt, és azóta szívesen bolondítom meg vele a süteményeket.”

Cserháti Tamara, a BOOOK Kiadó szerzője

Március 2. / Szombat / Tökéletes kávé, versenysteak, afrikai harcsa, képviselőfánk, csillagos töltött krumpli, mentes édességek, fácánmell rántva

Kiss Döníz, a James Hoffmann Hogyan készítsünk tökéletes kávét otthon? könyv szaklektora, a Coffee Education Center alapítója és baristamestere az élet nagy kérdéseire válaszol 11 órától a színpadon. Mi is az a specialty kávé? Mi a különbség világos és sötét pörkölésű kávészemek között? Miért fontos az őrlő? Milyen különbségek és hasonlóságok vannak két termőterület kávéjai között? A kóstolással egybekötött bemutatón Döníz elmeséli, hogyan lehet akár a saját otthonunkban is tökéletes kávét készíteni.

Kiss Döníz, a HVG Könyvek szerzője

Délben Tarjányi András steak bajnok bemutatójával folytatjuk a műsort, aki megmutatja, hogyan készíthetsz díjnyertes steakeket. Ribeye steaket süt majd serpenyőben, a Texasból eredő, mára Európában és Magyarországon is egyre nagyobb közösséget megmozgató SCA – Steak Cookoff Association – szabályrendszere szerint rendezett versenyeken használt versenyfűszerekkel. Mindeközben pedig beavat minket a versenyek kulisszatitkaiba, mesél a tavalyi győzelemsorozatáról, valamint a márciusi texasi világbajnokságra történő felkészülésről is.

Tarjányi András, Tramontina

13 órától a halak kedvelőit tejszínes-krémsajtos afrikai harcsával várja Andrejszky Zoltán, a Fishing & Hunting TV-csatornán futó Halimádók Konyhája házigazdája. Küldetése, hogy amatőr és profi szakácsoknak olyan nélkülözhetetlen könyvsorozatot állítson össze, amelyből különleges módszereket, konyhai mozdulatokat is megismerhetnek az olvasók. Ha szereted a halat, vagy van horgász a családban, ne hagyd ki!

Andrejszky Zoltán, a BOOOK Kiadó szerzője

Bernáth József egy igazi klasszikussal, képviselőfánkkal készül 14 órától. A népszerű desszert akkor az igazi, ha nem száraz, de kellően ropogós a tészta, selymesen lágy a beletöltött krém és a tejszínhab is. A bemutatásra kerülő recept sütési technikáinak köszönhetően a kisült fánkok közepe nem lyukacsos lesz, hanem egyetlen üres gömböt kapunk. Így a tálaláskor kellő mennyiségű krémmel tudjuk megtölteni. Ha szeretnél egy igazán látványos desszerttel tarolni a család és a barátok körében, itt a helyed!

Bernáth József, a BOOOK Kiadó szerzője

„A főzés a világ legegyszerűbb dolga, ha valóban merünk játszani!” - állítja Sárközi Ákos, aki 15 órától megmutatja, hogyan alkothatunk hétköznapi hozzávalókból csúcsgasztronómiai fogást - azaz hogyan készít egy Michelin-csillagos séf töltött krumplit. A Textúra és a Borkonyha Michelin-csillagos séfje nemrégiben megjelent könyvében nemcsak az életútjáról mesél, hanem fine dining recepteket is megoszt velünk, ebből is ízelítőt kaphatsz a Konyhakiállításon.

Sárközi Ákos, a HVG Könyvek szerzője

16 órától újabb édesség kerül terítékre, most azonban a fenséges mentes különlegességeken lesz a rivaldafény. Horváth Judit, a Mentes Kovászműhely csoport alapítója mentes főzőtanfolyamokat tart, képzett cukrász, többször nyert a Cake&Bake Show és a Cake International versenyein. A színpadon könyvéből készíti el a divatos minisütemény, a cupcake mentes változatát: megismerhetjük az apró desszert titkait a gluténmentes liszt őrlésétől a mentes krémbevonat keveréséig.

Horváth Judit, a HVG Könyvek szerzője

A szombati napot Vári Dávid, a vadételek mestere zárja 16:40-től a Samsung Nagyszínpadon, méghozzá mennyei rántott fácánmell és majonézes burgonyasaláta kombinációjával. Vadételek című könyve nem egyszerű szakácskönyv, általa megismerhetjük az országunkat, a hazánkban vadászható és ehető vadfajokat és a természetet.

Vári Dávid, a BOOOK Kiadó szerzője

Március 3. / Vasárnap / Zabpelyhes keksz, nosztalgikus dödölle, az Év Fiatal Séfje, interaktív közös főzés, illatvacsora

A vasárnapot narancsos-csokis zabpelyhes keksszel indítjuk 11 órakor Iklódi Dóri vezetésével. Dóri receptjeivel megmutatja, hogy az egészséges táplálkozás nem pénz, sokkal inkább odafigyelés kérdése. Ha fontolgatod az életmódváltást, vagy már most is a tested jelzéseire figyelve, körültekintően táplálkozol, hallgasd meg a szakértőt, aki hasznos tanácsokkal és finom falatokkal vár a színpadon! Hiszen nem mi vagyunk az étrendért, hanem az étrend van értünk.

Iklódi Dóri, a BOOOK Kiadó szerzője

Délben Csizmazia László tradicionális dödöllét helyez a pultra Sparhelt című könyvéből. A könyvben a régiből a modernbe mutató örök klasszikusok jelennek meg, azok az ételek, amelyek már akár a 19. század és 20. század eleje óta jelen vannak az akkor még kialakulófélben lévő magyar gasztronómiai kultúrában.

Csizmazia László, a BOOOK Kiadó szerzője

13 órától Kiss Zaida, a Zincenco Kitchen séfje vár a színpadon, aki igazán mozgalmas és elismerésekben gazdag évet tud maga mögött. 2023-ban ugyanis az Év Fiatal Séfjének választották, az étterem pedig megkapta a Michelin ajánlást. Az eseményen többet is megtudhatsz Zaida intuitív attitűdjéről és akcióban is láthatod alkotni.

Kiss Zaida, Zincenco Kitchen

14 órától Árpi Keni-vágja Nosalty különkiadással készülünk, ahol Pikács Árpi a közönséget bevonva varázsol el bennünket, utána pedig 15 órától Bíró Botond Boldizsár illatséf, a Béterv lakásétterem megálmodója.

Pikács Árpi, Nosalty

A lakásétterem illatvacsorák megszervezésére jött létre, ahol egyazon alapanyag sokszínűségét mutatják be a vendégnek: első fogásként illat formájában, ezt követik a fogások, ugyanazzal a fűszerrel ízesítve. Az Illatpiramis a tányéron! Fej, szív és alap jegyek harmóniája, avagy hogyan áll össze egy parfüm előadás igazán különleges megközelítésben mutatja meg a gasztronómiát.

Bíró Botond Boldizsár, Béterv

Tarts velünk március 1-3. között a Konyhakiállításon, ahol személyesen is találkozhatsz a gasztroszcéna élvonalbeli képviselőivel, és kedvezményesen szerezheted be a színpadon fellépő szerzők könyveit, melyek nemcsak a saját polcodra valók, de ajándéknak is elsőrangúak. Szerezd be kedvezményes árú belépődet elővételben, melyért akár már most 30% kedvezménnyel vásárolhatsz a Tefal szaküzleteiben és a homenadcook.hu webshopon. A beváltás feltételeiről bővebben itt, az eseményről pedig Facebook és Instagram oldalunkon tájékozódhatsz. Hamarosan találkozunk!

VISSZA
Köszönjük, sikeresen feliratkoztál a hírlevélre!
Hiba történt (0)
Hírlevél
Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj elsőként a kiállítást érintő hírekről és információkról!
Kövess minket!
Érdekes és szórakoztató tartalmakért kövess minket social média felületeinken is! Kattints, és hangolódj az eseményre velünk!


Kövess minket!
Érdekes és szórakoztató tartalmakért kövess minket social média felületeinken is! Kattints, és hangolódj az eseményre velünk!